Nagy utazások, gólok. Fokozódó érdeklődés. Nyert meccsek és egy vereség. Idén ennyit haraptunk Európába. A párharc előtti beharangozóban említettem: nincs már könnyű, amolyan "biztos verhető" ellenfél - nekünk. Nekünk, magyar bajnokikon edződötteknek. És szomorú büszkeséggel jut eszünkbe, amikor még nem így volt (pl. ekkor, ni). De tovább!

Látva a két alakulat budapesti csörtéjét: csalódás. Csalódottak vagyunk, hogy (maradjunk a földön:) egy nem erősebb ellenféllel szemben nem sikerült tovább lépni - és ez most nem a "savanyú a szőlő"... Csalódottak vagyunk, mert több volt a hazai meccsben. Csalódottak vagyunk, mert vezetésből lett mínusz kettő.

Olyan magyaros ez. Mint országunk csapatai ellen szurkolni. A szomszéd tehene is... Meg az önbizalom és magabiztosság elillanása. Pillanat 's huss - mintha nem is lettek volna. Mintha nem is kiérdemelt lett volna. Nem is most lelkesültek volna ismét oly sokan a játékot látva. Aztán elég egy ütés. Most nem is az értékesített büntető, hanem annak befújása volt az. Megtorpanunk.  Megrogyunk. Alább hagy meggyőződésünk, hitünk. Hitünk, magunkban. És már nem kelünk fel. Nézünk, mint  zöld érzelmű, általam igen nagyra becsült Kokó, a Chacontól bekapott horog után: a földről. Pedig még lenne tovább. Még nincs gong! De ijesztő, hogy eddig "úgy" tűnt - és még sem zökkenőmentes. Ránk számolnak és bennünk marad az ütés. Nem sikerül talpra állni. Sok-sok munka és remény foszlik széjjel, mintha sose lettek volna. Az  10 éve történt.

A dánok elleni női kézi döntőnek is már 11 éve. Repül az idő. Történetek...

Húsz éve: Magyarország - Szovjetunió, EB selejtező. Túl a politikai színezeten  (csak hónapokkal a szovjet katonák kivonulását követően) biztató felkészülési mérkőzések után. A Stadiont, mint hangyabolyt veszik körül a lelátókra igyekvők. Nincs még lezárt felső karéj. Egy és egész, az ország szíve most. Mámoros emberáradat. Telt ház a Népstadionban, több, mint 60 000 ember. Csodálatos légkör, felemelő érzés. Fülsüketítő fütty a szovjet bemelegítésre. Mintha varázsolták volna , úgy borul nemzeti színekbe a Himnuszt éneklő tömeg - több ez mint zászlóerdő. Itt az idő! Jelképes visszavágás az elnyomásért. Revans Mexikóért. Út a svéd EB-re. Ezek lebegtek szurkolói szemeink előtt. És nem megy... Egy bekapott gól , vereség. Elkeseredés. Céltalan indulat. Vannak, akik kerítést rázva üvöltenek, érzékenyebbek könnyeiket törlik. Csapatnyian támadnak parkoló orosz rendszámú buszokra. Pedig annak horpadása nem tompít a bánaton. Leköpése semmi élményt nem táplál. Akkor is: keserűen intettünk a tovahaladó "lehetőség" után. Lógó orral jártuk az utcát, körbe sem nézve vágtunk át-keresztbe utakon. Lézengve távolodott mind, ki ott volt.  Aztán: semmiből autózaj. Nagy gázzal a halott éjszakában fehér Lada fordul ki balra. Letekert hátsó ablakából kilógva, magyar zászlaját lengetve ordít egy sorstársunk: "Nem baj gyerekek, hétvégén Hajrá Fradi!" Mosolygós összepillantás. Nincs itt vége semminek!

Folytatjuk! Szeljük az utat, hátra nem, csak előre tekintünk:

Hajrá Fradi!!!!

Mert már új Nap kel fel. Ne a tegnapit kutasd, ne azt sirasd! Ha ide köt Szíved :előre tekints. Új csaták előtt állunk, rendezzük soraink!

Mert a Mi Csapatunk - MOST is: Ferencváros

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés