Az elején jöjjön egy kis szabályismertetés és a háttérben meghúzódó célok: az FIGC szabályzata alapján a 2010/11-es szezonig a Serie A csapatai idényenként 1 EU-n kívüli játékost igazolhattak Olaszországon kívülről, ez változott meg és lehet immár kettőt is. Egy igazán méltányolható szándék húzodik emögött, mégpedig az, hogy minél több, lehetőleg fiatal olasz játszon a bajnokságban. Ugyanakkor úgy néz ki, hogy a gyakorlatban semmit sem javít az eredeti célon, vagyis az ifjú digó tálentumok így sem jutnak több lehetőséghez, viszont határozottan csökken a Serie A színvonala. Ennek pedig elég egyértelmű magyarázata van: a nemes célhoz egy rettenetesen kevéssé hatékony eszközt rendeltek, így a szabályozás kapcsán az átgondolatlanság-kontraproduktivitás tengelyen értelmezhető leginkább. Az eredeti célkitűzést is érdemes két részre bontani, a történet egyik fele a fiatalok játékhoz juttatása, míg a másik az olaszok szerepeltetése. A pubikkal kapcsolatban elmondható, hogy semmilyen kézzelfogható eredménye nincs a szabályozásnak, az közvetetten segíthetne csak, de nyilvánvaló, hogy a gyakorlatban nem kapnak ilyen hátszelet, ami miatt lassan olyan lesz a calcio, mint amilyen a német foci volt a ’90-es évek második felében, 25 alatt még kis taknyosnak számítasz, viszont még 35 felett is hasznos és rutinos vagy de, hogy legyen pozitív példa is, pont a németek mutatták meg az elmúlt években, hogy hogyan kell beépíteni a fiatalokat, VB-elődöntőt játszani és 4 csapatot indítani a BL-ben, szóval van remény. Amellett, hogy a szabályozás nem védi/támogatja a fiatalokat, a legnagyobb probléma, hogy a top-bajnokságok közül Olaszországban van a legnagyobb eredménykényszer, itt rúgják ki leggyakrabban az edzőket, szezononként a csapatok fele cserél trénert, ami miatt nem, hogy hosszú-, de még középtávra sem lehet tervezni. A sztori másik fele a külföldiek beáramlása a Serie A-ba: ezt nyilvánvalóan nem lehet és nem is kell megakadályozni, természetes, hogy minden csapat igazol idegenlégiósokat, ráadásul így is Olaszországban az egyik legmagasabb a hazai játékosok aránya, jócskán 60% felett, vagyis ezzel nincs valódi probléma. EU-s játékosok pedig már eddig is érkezhettek és érkeztek is, ráadásul elég sok Latin-amerikai spílernek vagy van olasz/spanyol/portugál felmenője és útlevele, esetleg a klubok segítenek előkeríteni egy-egy távoli, korábban nemi ismert rokont, szóval ilyen kiskapuk már eddig is voltak. A szabályozás a gyakorlatban így leginkább az afrikai játékosok leigazolását nehezítik meg, de a Latin-amerikaiak esetében is sokszor előfordul, hogy csak nem találják meg az avellinói üknagybácsit, ráadásul a 2000-es évek elején több útlevél-botrány is volt, ami miatt az ellenőrzés is lényegesen szigorúbb, mint 10 éve.

Ez pedig nem tesz jót a színvonalnak, mert sok esetben annyi történik, hogy nem brazil/argenin/kameruni/mali srác érkezik, hanem egy hasonló árú, de gyengébb szlovén/finn spíler jön, vagyis ugyanúgy külföldi, csak rosszabb.Ezek alapján jól látható, hogy a hazai játékosok arányával nincs gond, viszont a fiataloknak valahogy játéklehetőséget kell teremteni, ha ismét egy VB-győztes Azzurrinak szeretnének csápolni Olaszországban. Ugyanakkor abban a szerencsés helyzetben vagyunk, amikor már van jól működő példa, ami erőteljesen hozzájárul a saját nevelésű és/vagy fiatal játékosok helyzetbe hozásával. Ezt pedig az eddig számtalanszor ekézett UEFA tudja felmutatni, a BL-rendszer teljesen jól működik: minden csapatnak le kell adnia egy 25 fős keretet, amiből 4 játékost az adott klubnak kell kinevelnie (a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy 15-21 éves kora között minimum 3 évig az adott klub igazolt játékosának kell lennie), míg 8 spílernek az adott országban kell nevelkednie. Ez ugyan nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy ’olasz saját nevelésű játékos’ valóban olasz, de még mindig nem az a jellemző, hogy valakit 17 éves korában igazoljanak le, így ebbe az ’olasz saját nevelésű játékos’ kategóriába azért döntően digók tartoznak. A 21 évnél fiatalabbakat pedig be sem kell nevezni, ugyanis őket szinte korlátozás nélkül lehet játszatni, vagyis ők a 25-ös keret felett vannak és bármikor be lehet őket tenni (viszonyításképpen nálunk jelenleg 5 saját nevelésű és 15 Olaszországban nevelkedett játékos van, szóval bőven megvagyunk). Ez a rendszer egyrészről biztosítja, hogy a csapatoknak lehetőség szerint kelljen klub- és országos szinten is saját nevelésű játékosokat játszatnia, különben extrém esetben az is előfordulhat, hogy egy csapat saját nevelésű arcok híján csak egy 17 fős keretet tud benevezni, ami inkább a vicc kategória, másrészt a 8 hazai spíleren kívüli helyekbe nem szól bele, ami lehetővé teszi, hogy tényleg a lehető legerősebb keretek jöhessenek össze.

Az FIGC ugyanakkor nem az UEFA-stíl alapján döntött, hanem az eddig meglévő rendszeren változtatott, így idén már 2 EU-n kívüli játékost is lehet igazolni. Ez ugyan nem tökéletes, de mégis örülünk, mert a Serie A színvonala így rájavulhat, viszont ettől még nem lesz nagyságrendekkel több légiós sem. Nagyon kisbetűs részként annyit még hozzá kell, hogy tegyek, hogy szerintem egyáltalán nem gond, ha egy bajnokságban sok a külföldi, sőt ha ettől lesz erősebb, akkor kimondottan üdvözítő is, csak nem szabad átesni a ló túloldalára, de ezt pedig már minden klubnak magának kell eldöntenie, hogy mi az a szint, amikor még jól működik a csapat, és honnantól egy szedett-vedett gyülekezet.

A májusban leigazolt Taiwo még éppen nem kapta meg a francia állampolgárságot, de a szabálymódosításnak köszönhetően még egy EU-n kívülit megszerezhetünk, az átigazolási saga új erőre kaphat, és csak a Silvio-Fester-Allegri hármason múlik, hogy megtaláljuk a tökéletes katonát Mr_X-et.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés